2024. május 10., péntek - Ármin

Hírek

A középkorosztály dominál a hazai ingatlanpiacon, egy részük az állami támogatásokkal is élni kíván, más részük befektetési célból vásárol, illetve sokan vannak, akik élethelyzetük változása, elsősorban válás miatt keresgélnek ingatlant.…
Ma már szinte a mindennapok része a mesterséges intelligencia (MI), amelyet egyre szélesebb körben alkalmaznak. Ezzel párhuzamosan azonban mind hangosabban kongatják a vészharangokat is, miszerint nem árt vigyázni az új…
A covid óta együtt élünk azzal a szabállyal, amely engedélykötelessé teszi külföldiek tulajdonszerzését egyes magyar stratégiai ágazatban működő társaságokban. Bár veszélyhelyzetről már rég nem beszélhetünk, a szabály várhatóan jó ideig…
A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az emberi agy működését utánzó számítástechnika az előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben…
Az ingatlanközvetítők szerint továbbra is elsősorban a felújított, újszerű, de legalábbis jó állapotú, költözhető ingatlanokat preferálják a vevők, ami igaz a kertes házak esetében is. De mennyiért kapunk most Budapesten…
A FRUIT LOGISTICA 2024-ben a mezőgazdaság digitális forradalmára készül, fokozottan fókuszálva az intelligens gazdálkodásra és a technológiai startupokra. Adatvezérelt üvegházak, IoT-alapú rendszerek és a robotika legújabb vívmányai mutatkoznak be.
Colliers Hungary is making a dynamic return to the retail market under the leadership of Anita Csörgő. With nearly 30 years of experience in the retail sector, Anita boasts numerous…

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

More details
Jöhet a személyre szabott reklámoktól mentes ingyenes Facebook és Instagram?

Jöhet a személyre szabott reklámoktól mentes ingyenes Facebook és Instagram?

More details
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

More details
Az akadálymentesség elengedhetetlen szempont az épületek tervezése során

Az akadálymentesség elengedhetetlen szempont az épületek tervezése során

More details
BIEF - Ipari ingatlanpiaci jelentés Q1 2024

BIEF - Ipari ingatlanpiaci jelentés Q1 2024

More details
Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?

Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?

More details
Kiderült, hogy állnak a magyarok a robotokhoz

Kiderült, hogy állnak a magyarok a robotokhoz

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője