|
Madarat tolláról,
embert cipőjéről…?!
Mutasd
a cipőd, megmondom, ki vagy!” – mondja egy sokat látott és
hallott protokollszakértő,
Görög Ibolya. A pszichológusok és stílustanácsadók állítása
szerint ugyanis az emberről már az első 10 másodpercen belül
kialakul az az összkép, amelyben a cipőnk is, mint az öltözetünk
egyik igen fontos eleme meghatározó szerepet tölt be.
Becslések szerint az ember élete során csaknem 150 ezer
kilométert tesz meg, ami körülbelül annyit tesz, mintha négyszer
megkerülné a Földet.
Ez az
igénybevétel nemcsak az emberi lábat, hanem a cipőnket is
terheli. Egyik leghűségesebb „társunk” a cipőnk, hóban, esőben,
latyakban, napsütésben és porban egyaránt óvja, védi a lábunkat.
A
cipő azonban az idők folyamán túllépett eredeti funkcióján: ma
már nemcsak védelmez, hanem előnyös vagy éppen lehangoló
megjelenést kölcsönöz viselőjének. Ruházatunk meghatározó része
lett, öltöztet és stílust ad, a változatos formájú, színű és
stílusú lábbeliknek döntő szerepe van a rólunk kialakított kép
formálódásában. Épp ezért érdemes “hűségét” gondoskodással,
odafigyeléssel viszonozni.
Egy
fontos tárgyalás, pénzügyi megbeszélés vagy banki hitel
intézésekor joggal merül fel a kérdés mindenkiben: rábízhatja-e
a pénzét arra, aki még a cipőjét sem tudja rendben tartani?
Mielőtt e jelentéktelennek tűnő apróság beárnyékolná egy rég
várt üzleti vagy személyes találkozást, érdemes egy pillantást
vetni lábbelinkre, és pár perc időt szakítani rendbehozatalára.
[Vissza]

További
linkek:
„Heute”, a diszkrét lakáj
Akcióban az Axios!
- Ünnepi akciós ajánlataink

[A hír
szerzője:
O|G|H]
|